Kölesdi történet...

Hej, a Zönge domb oldalán, áll egy öreg eperfa. Gyere, rózsám, pihenj meg hát, s ölelkezzünk alatta… Szól a nóta, száll a dallam, Járjunk mi is táncokat. Pörgesd gyorsan a szoknyádat, hogy lássam mi van alatta… Addig ölelj, míg csak bírod, levelet sem kell már írnod. Megtalálsz itt minden este, s beleülhetsz majd ölembe. Ülj hát bele ne félj tőle, Nem lesz gyerek még belőle, Gyere hát és adj egy csókot, Elhajítom kalapom... A hangulat az égbe hágott, Tűzbe izzott a kéjes vágy. Egyre forróbb lett a ritmus, Mikor test a testre rátalált... Egész éjjel szólt a zene, Dallama elkábított. A két testnek lüktetése, Senkire nem hallgatott... Addig ölelj, míg csak bírod, levelet sem kell már írnod. Megtalálsz itt minden este, s beleülhetsz majd ölembe. Ülj hát bele ne félj tőle, Nem lesz gyerek még belőle, Gyere hát és adj egy csókot, Elhajítom kalapom... Véget érve a mulatság, s éjbe nyomott az álom. Pacsirta szól reggel korán, kalapom nem találom… Azt kérdezi a babám, hova tűnt el a szoknyám. A szénaboglya tetején, fújdogálja már a szél... Addig ölelj, míg csak bírod, levelet sem kell már írnod. Megtalálsz itt minden este, s beleülhetsz majd ölembe, Ülj hát bele ne félj tőle, Nem lesz gyerek még belőle, Gyere hát és adj egy csókot, Elhajítom kalapom... Idő múltán nem oly soká, Szép lány ül a fa alatt. Egy kisbabával a kezébe, Altatódalt dúdolgat... Emlékszik még táncra zenére, Arra a délceg ifjú legényre. Azóta is csak őt várja, De nem jő sajnos mindhiába... A kölesdi dombok alatt, Így esett meg az eset. A tanulsága minden nőnek, hogy ne üljön be minden ölbe…